Hungarian Program "ÍGY SZÓL AZ ÚR ISTEN" 
Ezékiel 3,11.

SÖTÉTSÉGBÔL VILÁGOSSÁGBA  

1 Péter 2, 9.

szíverôsítô, lélekemelô írások, jegyzetek


MI ATYÁNK

 Különnyomat
a Belmissziói Munkaprogram
1940-41. évfolyamából 

írta: 

ÁGOSTON SÁNDOR

 

"Ti azért így imádkozzatok:

Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;

Jöjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.

A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.

És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek;

És ne vígy minket a kísértésbe, de szabadíts meg minket a gonosztól

Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsôség mind örökké.  Ámen."

(Máté 6, 9-13.)

 

Keresd meg és olvasd el a Bibliában a szövegben idézett bibliai helyeket!

 

II. Kor. 6,14-18.:

14.  "Ne legyetek felemás igába fogottak hitetlenekkel; mert ugyan mi szövetsége van igazságosságnak és törvénytelenségnek, hamisság-nak, avagy mi közössége van Világosságnak Sötétséggel?

15.  Nevezetesen milyen megegyezése lehet Krisztusnak Béliállal, mi közük egymáshoz? Vájjon mi köze van hívônek hitetlenhez?

16.  Avagy mi egyezése "Isten templomának" bálványokkal? Mert mi "Isten temploma" vagyunk, az Élônek, amint azt az Isten maga megmondotta: "Lakozom majd bennük, bennük fogok élni, és ôközöttük járok majd, és leszek majd nekik Istenük, és ôk az én népem lesznek majd."

17.  Annakokáért, éppen ezért, menjetek ki közülük, és szakadjatok el tôlük, teljesen különíttessetek el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne is illessetek; és akkor én is magamhoz fogadlak majd titeket, "örökbe", és akkor, abban az esetben leszek majd néktek Atyátok és ti akkor lesztek majd nékem fiaimmá és leányaimmá, azt mondja az Úr, a Mindenható!"


Csel. 2,17-18.:

17.  "És lészen majd az "utolsó napokban", ezt mondja az Isten, kitöltök az én Szellemembôl minden testre, és akkor "prófétáilni" fognak a ti fiaitok, és a ti leányaitok, és a ti "tanítványaitok", "ifjaitok" látomásokat látnak majd, és a ti "véneitek" álmokat fognak álmodni;

18. és éppen az én "szolgáim"-ra és az én "szolgálóleányaim "-ra azokban a napokban kitöltök az én Szellemembôl, és akkor majd "prófétálni" fognak!"

 

Minden olvasónak sok áldást és békességet és kegyelmet kíván Istentôl:

Ágoston Sándor

 

 

"És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédûek, mint a pogányok, akik azt gondolják, hogy az ô sok beszédükért hallgattatnak meg.

Ne legyetek hát ezekhez hasonlók, mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielôtt kérnétek tôle." (Mt. 6, 7-8.).

 

1.   Az imádkozásról

 

Gyakran olvasunk igen szépen és "okosan" megírt könyvekben, és hallunk hibátlanul felépített és elmondott "gyönyörû" prédikációkban arról beszélni, hogy még a legelmaradottabb vad- vagy félvad-emberek is imádkoznak valakihez, vagy valamihez, amit ôk maguk fölött felsôbbségként elismernek. Ez a nem-imádkozó keresztyéneket megszégyenít?, és jobb belátásra bírni akaró megállapítás "igehirdetés" címén szokott elhangzani vagy leíratni, és ha valahol talajra talált, az eredmény az, hogy a keresztyénség táborában néhány jóhiszemû hazuggal vagy vallásos képmutatóval szaporodott a létszám. Mert állapítsuk meg mindjárt bevezetésképpen, hogy a mai ún. keresztyének ún. imái a legtöbb esetben hazugság és képmutatás, mert még a legjobb szándékú, és valóban törekvô keresztyének is beleesnek a Sátán hálójába, aki igen ravasz módon összezavarta az ima körüli fogalmakat, és vagy megtréfálja a jószándékú imádkozót úgy, ahogy a rádió stúdiójában megtréfálják a kocamûvészt, mikor áramnélküli, kikapcsolt mikrofon elôtt énekeltetik, és ô énekel nagy buzgalommal, vagy bebeszéli a tudatlannak, hogy mikrofon nélkül is lehet éppen énekelni, csak jó hangosan rikkantson, hogy meghallják az egész világon. Nagy a megrökönyödése azután az ilyen "távkiabálónak", ha hazautazván a közeli Dunamócsing- Kertváros-Nyaralótelepre, alig néhány kilométerre a stúdiótól, azt hallja otthon, hogy még a csupafül családja sem hallotta a papát énekelni, pedig ô igazán kieresztette a hangját... Egy hónapra berekedt! Így nem jutnak el a rendeltetési helyre az ég felé kurjantott hangos Halleluják és Uram! Uram! kiáltások sem. Hol van hát itt a hiba?

Nyilvánvaló, hogy amint a rádiózásnak megvannak a maga szigorú törvényei és szabályai, úgy az imádkozásnak, mint a legmagasabbrendû "rádiózásnak", szintén vannak kikerülhetetlen törvényei. Ezeket ismerni kell, és meg is lehet ismerni; elsôrendû erre vonatkozó "szakkönyv" áll mindenkinek ebbôl a célból is rendelkezésre, címe: Szent Biblia! Sôt, kitûnô ingyenes szaktanár is rendelkezésére áll mindenkinek, hívásra házhoz jön, csak hívni kell, neve: Szentlélek, az Isten szent Szelleme. Bizony, ezt tudomásul kell venni, hogy amint senki nem születik rádió-távírásznak, hanem tanulni kell, úgy imádkozni is meg kell tanulni mindenkinek, nem elég a jó szándék. A pokolba vezetô út valóban a "jó szándék köveivel van kikövezve." Nézzük csak mit mond a Rómabeliekhez írott levél a 8, 26-27. verseiben: "Hasonlóképpen pedig a Szellem is segítségére van a mi erôtelenségünknek. Mert azt, amit kérnünk kell, nem tudjuk, hogyan kell kérnünk; hanem maga a Szellem lép fel értünk szavakban kifejezhetetlen sóhajtozásokkal. Aki pedig a szíveket vizsgálja, Az tudja, hogy mire irányul a Szellem törekvése; mert ez úgy lép fel a szentek érdekében, ahogy az tetszô Istennek. " Íme, ez az elsô lecke! 

A gyökere a hibáknak, hogy imádságaink hamisak és hazugok, éppen abban van, ami a most idézett igében talán feltûnô csak, de lehet, hogy "megbotránkoztató": a "szellem" fogalmának említése; holott éppen ennek elsikkadása minden imádkozás körüli bajoknak a gyökere.

Igen figyelemreméltó és megszívlelendô beszélgetés folyik le az imádkozásról az Úr Jézus és a samáriai asszony között, amint azt János ev. 4, 20-26. verseiben olvashatjuk. De olvassuk is el figyelemmel. Ott a 23-24. versekben a következôket találjuk: "De eljô az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók szellemben és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres az Ô imádóiul.

"Az Isten szellem, és akik Ôt imádják, muszáj, hogy szellemben és igazságban imádják!" Elég világos és eléggé határozott kijelentés. Ha még ehhez csak úgy kóstolóba hozzávesszük a következô igehelyeket: "A szellem, az, ami megelevenít, a hústest nem használ semmit!” (Jn. 6, 63.) és "Az úr pedig a szellem; és ahol az Úrnak Szelleme van, ott van szabadság" (II. Kor. 3, 17.), már ezekbôl is látni fogjuk, hogy sokkal komolyabb dologról van itt szó, mint amit csak úgy farizeusi "megbotránkozással" el lehetne lóhátról intézni! Nem a szón van itt a hangsúly, hanem a lényegen.  Fogalomzavar van közöttünk, Bábel, az Isten és ember között; ezért nem ima a mi imánk, ezért képmutatás a mi "vallásosságunk"; színbôl hosszan imádkozunk, mint a farizeusok (Mk. 12, 38- 40.), az igazságosságunk nem több, mint az írástudóké és farizeusoké (Mt. 5, 20.), nem "szellemben" imádjuk az Atyát, hanem "lélekben," vagy esetleg −ami ebbôl csak egy lépés− "testben", amint meg van írva: "Ez a nép csak a szájával közelget hozzám, és ajkaival tisztel engemet; szíve pedig távol van tôlem." (Mt. 15, 8.), ezért hazugság a mi imánk, mert csak szellemben lehet igazságban is imádni Istent.

Minden nyelv különbséget tesz "lélek" (héber: nefes, görög: psüché, latin: animus, német: Seele, francia: ame, angol: sóul) és "szellem" (ruach, pneüma, spiritus, Geist, esprit, ghost) szavak között, melyek lényegesen más és más fogalmakat takarnak; csak a magyar nyelvhasználat −fôleg a bibliai nyelvhasználat − keverte össze e két fogalmat, az Isten oltárát a sertésvágóhíddal... A "szellem" szót, ami helyes és jó magyar kifejezés (Lásd Ján. 3. Nikodémusszal való beszélgetésben), könnyelmûen átengedte az egyház a spiritizmusnak, ennek a sátáni eredetû mozgalomnak, akiknek sikerült is alaposan meghentergetni a sárban és megszentségteleníteni ezt a mindennél fontosabb bibliai fogalmat, úgy hogy ma bizonyos félelem és idegenkedés támad az emberekben, ha csak hallják is ezt a szót. Pedig múlhatatlanul szükséges, hogy visszavegyük a disznók elé szórt gyöngyünket, és a ráragadt sártól gondosan letisztítva visszahelyezzük az ôt megilletô méltó helyére, a koronába, hogy eredeti nemes fényében ragyogjon. Amíg a szellem fogalmát vissza nem helyezzük a Biblia szerinti helyére, addig mindig tévelygô, helytelen és hazug lesz a mi imánk. Addig csak a "test" igyekezik pótolni a mikrofont, és szájjal kurjongat, vagy karokat lenget, és ôrült módjára hadonászik (mint sok szektáriánusnál láthatjuk), vagy a térdeken vastagítja a bôrt az örökös térden csúszkálásban; vagy legjobb esetben "lélekben" igyekezik helyettesíteni azt, ami nem helyettesíthetô; nagy lelki felbuzdulásokkal, gyönyörûséggel, vagy éppen elragadtatással pótolja az igazi táplálékot, ami szellemi; mintha valaki a gyümölcs színeiben való gyönyörködéssel, vagy illatának élvezésével akarná pótolni a táplálkozást. Igen könnyû ebbe a "lelki" gyönyörködésbe beleesni; az orgona megindító búgása, az egyházi énekek szép dallama és szövege, az igehirdetô simogató szelíd szava, vagy mesterien felépített szép szónoklata, a közösségnek, mint velünk egy "pártállású" tömegnek vonzó hatása, az Úr Jézus tanításainak és szelíd szavainak szívet simogató bája, mind-mind megejthetik az embert, hogy lélekben örvendezzék, és könnyen elfelejti, hogy az Isten királysága nem ilyen lelki szürcsölés, nem a szem etetése színekkel és pompával, a fül etetése szavakkal és melódiákkal, vagy az orr itatása a tömjén illatával, "mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazságosság és békesség és öröm a szent Szellemben." (Róm. 14. 17.)

 

2.   Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben...

 

Minden id?k legtökéletesebb imája az Úri Ima, ahogyan maga az Úr Jézus Krisztus tanította imádkozni az emberiséget. Isten maga adta meg a helyes imádkozás lényegét és formáját az Úri imában, és lássuk csak, mivé lett ez az isteni eredetû ima az ember kezén?

Az régi igazság, hogy amihez az ember csak hozzányúl, azt tönkre is teszi; de hogy ebbôl az isteni drágakôbôl hogyan csinált értéktelen kavicsot, az még Rontó Pálnak is becsületére válnék. Nem is beszélve arról, hogy vannak bizonyos keresztyén felekezetek, ahol az Úri imát mindenféle emberi bitangságok és bûnök "jóvátétele” vagy "levezeklése" fejében büntetésként szabják ki, a bitangságok nagyságához mérten tízszeri-húszszori elmondásra; nem beszélve arról sem, hogy az Úr imáját érdemszerzésre, végnélküli morzsolgatással, mintegy "raktárra imádkozással" titokzatos varázsszerként akarják felhasználni, mikor is abban látják az erejét, hogy hányszor mormogták el vízre állított kínai imamalomként az Úri ima szavait; arról sem beszélünk bôvebben, hogy a szellemidézô spiritiszta hogyan gyalázza meg Isten nevét, mikor a Tôle származó drágakincset istentelen és aljas üzelmekre, varázslásra, igézésre, halottidézésre használja fel.

De beszéljünk arról, hogy a törekvô, jó szándékú, helyes úton járni akaró keresztyén kezében mivé lesz −minden jóakarata mellett is− ez az Istentôl kapott igazi ima. Mindennél jobban bizonyítja éppen ez a tény az embernek teljesen megromlott voltát, mikor még azt is tönkre teszi, amit ô maga is drága értéknek tart, és igazolja az Úr lesújtó megállapításának igazságát: "Ti az ördög-atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságát akarjátok teljesíteni. Az emberölô volt kezdettôl fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ôbenne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugságnak atyja". (Jn. 8, 44.) Ezért hazug a mi imánk, mert nem az Isten akarata szerinti az. Pedig elhangzott a parancs: "Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!" (Mt. 5, 48.) Hatalmas ereje van a szellemben és igazságban elröppent imádságnak, drága ígéret biztosítja: "És amit csak kértek imáitokban, mindazokat meg is kapjátok, ha hisztek". (Mt 21, 22.), és hatalmasan bizonyítja a keresztfán függô lator imája, és az azonnali válasz, ami rá érkezett (Lk. 23, 42-43.) De figyelmeztetést is kaptunk az idejében való imádkozásra, itt és most kell imádkoznunk és hinnünk, mert a pokolban hiába már mindkettô, akkor már késô! Figyelmeztetô példa erre a pokolban hittel imádkozó gazdag kérése, és annak elutasítása. (Lk. 16, 19-31.) Ha itt hitt volna úgy, és itt imádkozott volna, nem került volna oda, ott már késô.

 Hittel imádkozni annyi, mint szellemben imádkozni. A hit ugyanis a valódi "szellemi munka”, és a szeretet gyakorlása, és a mindennapi életünkkel való igehirdetés, és az igazi keresztyén élet, melynek minden megnyilvánulása a hit cselekedeteinek sorozata. Ez a "szellemi munka", és nem a pincér és a kereskedôsegéd foglalkozása, amit ma annak minôsítenek. Egy betanított csimpánz-majom is tud felszolgálni a színpadon, számoló kutyát és lovat is bemutattak már cirkuszokban, vajon ezek az idomított állatok "szellemi munkások" lettek? Az ember mindent kiforgat és tönkre tesz!

Vigyázzunk, térjünk vissza errôl a divatos útról, mely a Sátán útja, a Tévesztô útja, aki: Tévút-Hazugság-Halál; és meneküljünk Krisztushoz, Aki Út-lgazság-Élet! "Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek, mert a szellem ugyan kész, de a hústest erôtelen!” (Mt 26,41.) 

Kifejezhetetlen nagy, és elképzelhetetlen horderejû dolog az, hogy Istent Atyánknak nevezhetjük! "Mi Atyánk"... Ezt mondhatjuk mi, földi férgek, porszemek, halál ámyékábán élô ördögfiak Annak, Aki így szólhat: "Az egek nekem ülôszékem,  és a föld lábaimnak zsámolya". (Csel 7,49.) Akirôl ezt a kijelentést olvashatjuk: "Vajon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé, az ég és az egeknek egei be nem fogadhatják!" (I Kir. 7, 27.)  

Ez a hatalmas Úr a mi mennyei Atyánk! Megszentségtelenítése valóban az Ô nevének, ha bárkit is e földön Atyának tisztelünk, legyen az akár "Szent-atya" is. "Atyátoknak se hívjatok senkit a földön, mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van!" (Mt. 23, 9.) De hát honnan is indul ki ez az igazán elôkelô rokoni kapcsolat? Hogyan lehetnek ilyen züllött egyének ilyen elôkelô Atyának fiai? Vajon nem csak emberi hencegés ez? Ha vizsgálódunk, rájövünk megint valami titokzatos kapocsra, egy szellemi kapocsra, és ez a Jézus Krisztusban való hit. "Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által” (Gál. 3, 26.) És ha figyelmesen elolvassuk a soron következô verseket a 4,7. versig, akkor rájövünk a titok nyitjára. Enélkül a kapcsolat nélkül valóban csak hencegés és hazugság Isten-fiúságra hivatkozni, és Istent Atyánknak nevezni. Vizsgáljuk meg magunkat, vajon nem hazugság-é a mi ajkunkon is az Úri ima elsô két szava is már? Bizony, ha az életfolytatásunkat, indulatainkat, gondolatainkat, cselekedeteinket ôszintén vizsgáljuk, rá fogunk jönni, hogy többször hazudunk, mint nem, mikor kiejtjük e két szót: Mi Atyánk

 

 

3.   Az elsô kérés: Szenteltessék meg a Te neved!

 

Az emberi léhaságnak hû tükre, hogy az önmaga dicsôségének elkönyvelt technikai haladás bizonyos alkotásait, melyek egyenletes, körbenjáró, felfelé és lefelé irányuló mozgást végeznek, elbizakodott gôgjében, gúnyképpen Páter Noster-nek nevezte el, ami magyarul Mi Atyánk... Ilyen például a cséplôgépben egy végtelen láncra szerelt persely sor, mely a gabonát a rostára szállítja, ilyen a középületekben és bankokban állandóan felfelé és lefelé lassan mozgó személyfelvonó, a folyamkotró gépek vedersoros kotrólánca, stb. Gúnynak szánták ezt az elnevezést, és a Mi Atyánkat imádkozó embert akarták vele nevetség tárgyává tenni, de akaratlanul is szemléltetô hasonlattal szolgáltak arra, hogy amint ezek a lassan, de folytonosan mozgó gépek komoly és csendes, de hasznos munkálkodásban tevékenyked-nek az emberiség hasznára, és nem üres lármával hazudják a lázas tevékenységet, mint akik ezzel a gúnynévvel ôket megajándékozták, úgy az igazi imádkozó is csendes, de az egész teremtettség hasznára váló komoly "szellemi munkát" végez akkor, mikor imádkozik, mikor a megvetett és kigúnyolt Mi Atyánk, mint a szív mélyébôl szálló ôszinte és forró fohász száll fel ajkáról szellemben és igazságban a mindenség Ura, a teremtô Isten trónusa elé, ahol azok számontartatnak és megôriztetnek. (Jel. 5, 8.) Nem üres szólam Isten nevének megszentelése közöttünk. Szent marad az akkor is, ha mi megszentségtelenítjük, nem Isten szentsége csökken vele, hanem a mi kárhoztatásunk növekedik. Nekünk van szükségünk rá, hogy Isten neve általunk is megszenteltessék, szentnek −minden mástól megkülönböztetettnek, elkülönítettnek, minden szennyes indulattól és gondolattól t?lünk megvédettnek− tekintessék, aljas és nemtelen dolgok fedezésére, varázslásra, igézésre, halottidézésre, átkozódásra, hazudozásra ne használtassék, mert szent és tiszta az. Ha fiaknak akarjuk tartani magunkat, kötelességünk a legnagyobb tiszteletben tartani az Atya nevét! "A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ô urát. És ha én Atya vagyok, hol az én tisztességem?" (Mal. 1,6.)

De nehogy azt higyje valaki, hogy ô ad valamit az Istennek azzal, hogy nem szentségteleníti meg az Ô nevét vagy, ha valóban meg is szenteltetik általa; érdemeket Istennel szemben nem lehet szerezni. "Avagy ki adott Ôneki elôbb, hogy annak Ô visszafizesse azt?” (Róm. 11, 35.) Nézzük csak meg közelebbrôl a dolgot. Az I. Thess. 5, 23-24. verse Luther fordításában így hangzik: ”Ô pedig, a békességnek Istene, szenteljen meg titeket teljes egész mivoltotokban, és a ti szellemetek a ti lelketekkel és testetekkel együtt ôriztessék meg sértetlenül, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hû az, Aki titeket elhívott; Ô meg is fogja ezt tenni. ” Amint látjuk, Isten az, Aki elkezdi mindenben, így bennünk is a jót munkálni; Ô az, aki minket megszentel, elhív, a maga számára elkülönít minket a világtól, mi tartozunk hát Neki; elsôsorban is engedelmességgel. Azt is látjuk, hogy az ember földi hármasság, és éppen így egy ember, így ember csak, és másképpen nem, ha ez a hármasság együtt van; és akkor tökéletes ember, ha teljes hármasságában Istentôl megszenteltetett, ha a három az egyben isteni összhangban (harmóniában) van. Máskülönben természeti ember, vagyis ó-ember, vagy hülye, ôrült, bolond, vagy béna, nyomorék; ha pedig csonka e hármasság, akkor hulla, vagy kísértet, de nem ember. De ha Isten teljes mivoltunkban megszentel bennünket, akkor nekünk is kötelességünk teljes valónkkal, szellemünkkel, lelkünkkel, testünkkel megszentelni az Ô nevét! Isten a teljes egész emberre teljes egész igényt támaszt, nem fizethetjük ki Istent aprópénzzel, mint egy koldust, mert Ô joggal kéri mindazt, amit kíván tôlünk. De hát hol van megírva ez a háromoldalú kötelezettség? Mi is a "legnagyobb parancsolat" az Úr Jézus Krisztus szerint?: "Szeresd a te Uradat, Istenedet teljes szívedbôl (elsô oldal, szellemi), teljes lelkedbôl, érzelmeid teljességébôl (második oldal, lelki, pszüchikus), és a te erôid teljességébôl (harmadik oldal, testi). (Mk, 12, 30.) A legtöbb ember úgy gondolkodik és úgy is cselekszik, hogy csak a lelkével és lelkében akarja dicsôíteni az Istent, szelleme ettôl távol van, vagy éppen alszik, testét pedig nem akarja odaszánni Istennek élô, szent és Istennek tetszô áldozatul. (Róm. 12, 1.) Pedig elkerülhetetlenül szükséges a szellemnek Isten felé fordítása, a Sátán leadóállomásának hullámhosszáról teljesen és végérvényesen az Isten leadóállomásának hullámhosszára való átállása, hogy ne vegyünk fel többé üzenetet és parancsot a Sátántól, hanem csak és kizárólag Istenre figyeljünk, az Ô üzenetét hallgassuk, az Ô akaratát és parancsát teljesítsük; hogy Isten Szent Szellemét befogadjuk, Aki által igazságban mondhatjuk Úrnak Jézus Krisztust. (I. Kor. 12, 3.) A szeretet, a hit, a reménység, az imádkozás mind "szellemi munkálkodások", és Isten igaz dicsôítésére szolgálnak, az Ô nevének megszentelésére. De a lelki és a testi oldal sem hanyagolható el, mert Isten a teljes emberre igényt tart. "Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsôségére míveljetek". (I. Kor. 10, 31.) Olvassuk csak el Róm. 6, 12- 13. verseket, továbbá I. Kor. 6,19-20. verseket és 3, 16-17. verseket, majd látni fogjuk, hogy a test nem is olyan lebecsülendô, mint sokan gondolják.

 

 

4.   A második kérés: Jöjjön el a Te országod!

Századunkban már második világháború szánt végig e békétlen, meggyötört világon. Ezzel kapcsolatban mind gyakrabban hallunk beszélni a "keresztyénség csôdjérôl", mint egy kivénhedt, megbukott "rendszerrôl", melynek nincs tovább létjogosultsága, hisz nem tudta megvédeni még a háborútól sem a világot, nemhogy valami jót vagy üdvöset hozott volna. Elkerülhetetlen "rendszer változás"-ról beszélnek az emberek; a csôdöt mondott keresztyén világszemléletet fel kell váltani egy újnak, jobbnak, frissnek, fiatalabbnak... Jönni kell  −mondják− az "emberfeletti-ember" uralmának, az majd mindent helyreállít, amit a keresztyénség elrontott. Ha attól függne valaminek az igaz volta, hogy azt sokan és sokszor mondják-e, akkor ez az állítás valóban igaz lenne, mert alig hallani manapság másról, mint a keresztyénség megásott sírja mellett állandóan nyekergetett gyászbeszédekrôl. De a keresztyénség nem fog belefeküdni a megásott sírba, sôt még csak bele sem taszíthatják. Az egész gyászbeszéd így, ahogy a "propaganda” nyekergi: hazugság. Hazugság, mert akik fújják, azok nem is ismerik a keresztyénséget; hanem csak az ún. "keresztyéneket". A kettô azonban nem azonos, különösen most, napjainkban van szinte mérhetetlen távolságban e kettô egymástól. A keresztyénség, a chrisztianizmus nem párt, nem "rendszer", nem emberi találmány és csinálmány, nem múlandó valami, hanem Istennek ereje az "Isten által, Isten számára elrendelve." Ezen a való tényen mégoly ügyességgel sem változtathat semmiféle "propaganda".  Krisztus tegnap és ma és mindörökké ugyanaz! Hiába erôlködik akár "istentelen", akár "újpogány" propaganda azon, hogy akkorákat hazudjon Jézus Krisztusról, hogy megforduljon tôle a sírjában −ahogy mondani szokták− ez nem fog nekik sikerülni, mert Ô nincs ott, feltámadott... Csak szegény −ha agyafúrtan ravasz is, de mégis ostoba− propagandafônökök errôl nem tudnak. Maga a keresztyénség kôszálként áll a népek háborgó tengerében, és rajta a pokol kapui sem vesznek diadalmat! (Mt. 16,18.)

Más a helyzet a "keresztyénekkel"! A világ a keresztyéneket látja és ismeri, és ez a látvány és ismeret −ha ôszinték akarunk lenni− nem valami épületes. Hazugság, képmutatás, gonoszság, szeretetlenség, gyûlölködés, paráznaság, házasságtörés, engesztel-hetetlenség, gyilkosság, részegeskedés, telhetetlenség, irigység, kapzsiság, istentelenség,  és még egész sereg ezekhez hasonló "erények"(?) díszítik korunk úgynevezett "keresztyén embereit". Ha a keresztyénség ez volna, akkor joggal lehetne beszélni a keresztyénség csôdjérôl; de mert ezek a valóban tapasztalható jelenségek a magukat keresztyéneknek nevezô megkeresztelt istentelen pogányok ismertetôjelei, így csak az ilyen "álkeresztyének", és ezek uralmának csôdjérôl lehet és kell beszélni, mert Isten nem tûrheti soká, hogy az Ô neve állandóan sárba tiportassék, megcsúfoltassék, beszennyeztessék; itt a gyökere az ismétlôdô világháborúknak. Mert az emberek istentelenek, pogányok, a Krisztusról nevezettek krisztustalanok, hazugok, álszentek, képmutatók, vagy Ôt határozottan megtagadók. Ez nem a keresztyénség csôdje, hanem a hazugság és képmutatás csôdje. Hiába kiáltozza valaki világgá, hogy ô keresztyén, vagy éppen "ôskeresztyén", és hiába szerzi be ennek igazolására az okmányok garmadáját; "Mindazáltal megáll az Istennek erôs fundamentuma, melynek pecsétje ez: "Ismeri az Úr az övéit" és "Álljon el a hamisságtól mindenki, aki a Krisztus nevét vallja!" (II. Tim. 2, 19.) Ha így lenne, ha még az ún. "hívô" sem kacérkodna e világgal, és nem akarná Isten szemét is bekötni −mint ahogy az igazság szobrán Justitia szemét is bekötötte−, hogy ne lásson, ne halljon; ha nem keveredne bele a még félig-meddig Krisztus hívének számítható ember e világ fiainak táborába, hanem elszakasztaná magát e világtól, megszûnne e chaos, lassan kialakulhatna Isten országa, az Ô királysága, mert az Isten országa nem itt, vagy amott van, hanem az emberekben van. (Lk. 17, 20-21.) Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazságosság, békesség és öröm a szent Szellemben. (Róm. 14, 17.) Az a baja ennek a világnak, hogy sok benne az élvezet, de kevés az öröm! A mai keresztyén Európa hasonlít ahhoz a faluhoz, ahol sok Kovács nevû ember lakik, de nem lakik egy kovács mesterember sem, aki a lovakat megpatkolná. Sok a névleges keresztyén a világban, de sótlan a világ, megízetlenedett benne a só, nincs igazi keresztyén. (Mt. 5, 13.) Hiába követeli meg valaki az emberektôl, hogy ôt keresztyénnek tartsák; a keresztyén név Istenfiúságot jelent (Jn. 1, 12.), és akiket az Isten Szelleme vezérel, azok az Istennek fiai. (Róm. 8, 14.). És hiába szájalunk "keresztyén uralom"-ról, ha közben erkölcstelen élet, igaztalanság, megoldatlan szociális kérdések, nyomorúság, Krisztus nélküli világ szemléletek áradata zúg körülöttünk; ha a családi, társadalmi, egyházi, nemzeti életünk nélkülözi Krisztus szeretetét, békéjét és igazságosságát, akkor ez a beszéd a hazugság ingatag kártyavára csupán, mely az igazság legkisebb fuvallatára összeomlik, és maga alá temeti hirdetôit, "mert nem beszédben áll az Isten országa, hanem erôben!" (I. Kor. 4, 20.) Krisztus igaz hívei nem váltják fel hitüket aprópénzre, nem kérnek e világ koncán való osztozkodásból, tudniuk kell azt, hogy nincs itt nekünk maradandó városunk, "mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk!" (Fil. 3, 20.) Jöjjön el a Te országod!

 

 

5.  A harmadik kérés: Legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is!

 

Az Úri imát még imádkozó emberek ajkáról imával kapcsolatban annyi hazugság még nem röppent világgá, mint éppen a harmadik kéréssel kapcsolatban. Legyen meg a Te akaratod! Milyen könnyen röppen a szó, és mennyi csalárdság, képmutatás és hazugság van belecsomagolva ebbe a pár szóba, mikor imádkozó ajkunkat elhagyja! Mindenekelôtt érdeklôdünk-e Istent megilletô tisztelettel és félelemmel afelôl, hogy vajon mi is az Ô akarata? Tudunk-e legalább annyit az Ô akarata felôl, amennyit a határozott kijelentések alapján illik tudnunk? Ha már nem is szolgáló készséggel és szeretettel, de legalább félelemmel és rettegéssel tudakozódunk-e a Bibliából minden Istentôl adott napján életünknek, hogy mi is a teremtô Isten akarata az Ô teremtményével kapcsolatban? Azt hiszem, ha sorban megkérdeznénk az Úri imát még imádkozó emberek ezreit, alig néhány száz lenne talán, akik ilyen irányban valóban foglalatoskodnak. Pedig az Úri ima nem varázsige, aminek puszta elszajkózása valamit is lendíthetne rajtunk. Szellemben és igazságban akarja azt Isten az Ô gyermekei ajkáról hallani. Drágagyöngy, mindennél értékesebb kincs-képpen adatott az számunkra, jobban meg kellene azt becsülnünk. Mi magunkra, a bûntôl megrontott elsô Adám képét viselô hitvány önmagunkra is vonatkozik az Úr figyelmeztetése: "Ne adjátok azt, ami szent az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és nektek fordulván meg ne szaggassanak titeket!" (Mt, 7, 6.) Bizony, az Úri imával kapcsolatban hányszor vagyunk mi ebek és disznók!...

Mi hát az Atya akarata, elsôsorban is az Úri imával kapcsolatban? Luther fordításában ezt olvashatjuk: "De eljön az az idô, és ez most van, hogy az igazi imádók majd szellemben és igazságban fogják imádni az Atyát, mivel az Atya ilyeneket akar, akik Ôt ily módon imádják". (Jn. 4, 23.) Eléggé érthetô és világos. Nos, vizsgálódjunk egy kicsit a magunk portáján, vajon igyekeztünk-e mindig arra, hogy legalább mikor az Úri imát mondjuk, akkor ne legyen hazugság még a kérés is az ajkunkon: Legyen meg a Te akaratod...

Az ember szeretné a saját akaratát úgy bebeszélni az Istennek, hogy az Isten elhigyje, hogy az tulajdonképpen az Ô akarata. A papucs férjnek bebeszélheti így az "ügyes" és uralkodni akaró asszony, hogy az elhiggye végül az idegen akaratra, hogy az az ô akarata, de Istent nem lehet papucskormány alá szorítani; jól látja Ô a mi mesterkedésünket, és szánakozva, de erôszakoskodás esetén haraggal nézi a mi ravasz próbálkozásainkat. Istent nem lehet megcsalni, még jóhiszemûseggel, még tévelygésbôl sem. Iskola példája a jóhiszemû, de téves emberi akarásnak Istenre való ráerôszakolni akarásának Mátyás megválasztása, amint azt megírva találjuk Csel 1, 15-26. verseiben. Isten szent Szellemének az apostolokra való kitöltése elôtt, emberi akarással siettek betölteni az áruló Júdás helyét. Ige alapján, imádkozás után, tehát látszat szerint kellô elôkészítés után, kijelöltek két embert a maguk akarata szerint, Jusztuszt és Mátyást, és ezek után felhívták Istent barátságos kockajátékra, hogy Neki se lehessen panasza, e kettô közül már Ô is szabadon választhat; legyen meg a Te akaratod... Arra nem is gondoltak, hogy Isten nem kettôbôl, hanem a világ minden embere közül jogosult választani, sôt már választott is Sault, akit Pálnak is neveznek − csak nem hagyta magát siettetni; és hagyta játszani a gyermekeket, akik buzgón emlegették, hogy: Legyen meg a Te akaratod, jelentsd meg nekünk, melyiket választottad e két férfiú közül... Egyiket sem, hanem egy harmadikat! Hányszor csinálunk mi is így Istennel? 

Nézzük hát, mit akar Isten általában az emberekkel? Azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson! (I. Tim. 2, 4.) Továbbá: "Mert ez az Isten akarata: a ti szentté lételetek! (I. Thess. 4, 3.) Mi az üdvösség útja? "Mert a bûn zsoldja a halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örökélet a mi Urunk Jézus Krisztusban." (Róm. 6, 23.) "És nincsen senki másban üdvösség: mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nekünk megtartatnunk." (Csel. 4, 12.) Megjelent az Isten üdvözítô kegyelme minden embernek! (Tit. 2,11.) "Higyj a Jézus Krisztusban, és üdvözülsz mind te, mind a te házadnépe!" (Csel. 16, 31.) Íme, az üdvösség útja, az Isten akarata szerint! "Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanem csak énáltalam!" (Jn. 14, 6.) Jézus Krisztus fôpapi imájában ezt az isteni kijelentést találjuk: "Az pedig az örökélet, hogy megismerjenek Téged, az egyedül igaz Istent, és akit Te elküldtél, a Jézus Krisztust! (Jn. 17, 3.) Az Isten akarata érdekel? Azt akarja, hogy üdvözülj! Azt akarja, hogy szentté légy, miképpen Ô is szent! Azt akarja, hogy tökéletes légy, amiképpen Ô is tökéletes! Azt akarja, hogy higyj az Ô egyszülött Fiában, akit odaadott érted, áldozatul a te bûneidért, feláldozván Ôt a golgothai kereszt oltárán, hogy az Ô kiömlô vére téged tisztára mosson, Akit feltámasztott a halálból a te megigazulásodért. Az az Isten akarata, hogy meg ne vesd az Ô szeretetét, mely az Ô Fiában, az Úr Jézus Krisztusban jelent meg a te számodra! Úgy szeretett Isten téged, és nem másképpen, hogy az egyszülött Fiát adta, hogy ha hiszel benne, el ne vesszél, hanem örök életed legyen! (Jn. 3,16.)

 

6.   A negyedik kérés: A mi mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma!

 

Amint már említettük, Isten a teljes egész emberrel számol mindig, az egész embert szerette, az egész embert váltotta meg, az egész embert támasztja fel romolhatatlan, mennyei megdicsôült testbe öltöztetve, a feltámadás testébe. (I. Kor. 15.) Az egész emberre teljes igényt tart, és ezért joggal elvárja, hogy az ember mindenestül Neki szentelje magát − testét, lelkét, szellemét−, teljes egész mivoltát. Dicsôítést is a teljes egész embertôl vár, de ezzel szemben az egész embert meg is akarja menteni a kárhozattól, vezetni, nevelni, megszentelni, megigazítani, üdvözíteni, örök életre juttatni akarja: halhatatlanságot akar neki juttatni a magáéból Az, "Kié egyedül a halhatatlanság. Aki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; Akit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: Akinek tisztesség és örökkévaló hatalom. Ámen". (I. Tim. 6, 16.)

Az örökkévaló király, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Isten (I. Tim. 1, 17.), azonban táplálni is akarja az Ô gyermekeit, és pedig az egész embert, mert az egész az Övé, nem mondott le egy hajszáláról sem. (Mt. 10, 30.) Táplálni akarja, mint a leggondosabb, földi szülô táplálja az ô gyermekét, gondoskodván teste táplálékáról, hogy testében erôsödjék és növekedjék; de gondoskodván lelki táplálékáról is úgy, hogy már kicsiny korától fogva tanítja, neveli, mûveli, alkalmassá tevén így arra, hogy ne csak használni tudja az élet javait, hanem örvendezni is tudjon a szépnek, jónak, nemesnek láttán, hogy gyönyörködni tudjon mindenben, amin Isten kezenyomát felfedezi, és így derûs legyen az élete. De Isten ennél még tovább is megy. Táplálni akarja az általa örök életre elhívott embert úgy is, ahogyan az anya táplálja az ô méhe magzatát, elôkészítvén így arra, hogy életképes állapotban lássa meg a világot, hogy itt megmaradhasson, felnövekedjék, munkaképes és munkabíró egyedévé váljék a társadalomnak. Isten újonnan szül bennünket az Ô Szent Szelleme által az örök élet reménységére, mint ama jövôbeni mennyei lakost, a mennyei Jeruzsálem polgárának méhmagzatát; és mint ilyen "mennyei embriókat” táplál minket a mennyei táplálékkal, mennyei kenyérrel, hogy minden ott szükséges életszervünk már itt helyesen és jól kifejlôdjék, hogy életképes újszülöttek legyünk majdan az örök életben. Ez elkerülhetetlen út az Isten terve és törvénye szerint. Amint a Fiúnak, az Istennek, által kellett mennie a méhmagzat állapoton, hogy tökéletes emberként jelenjen meg e földön, úgy az embernek is által kell mennie e mennyei méhmagzat állapoton, hogy életképesen megjelenhessék a mennyei hajlékban. "Muszáj nektek újonnan születnetek! Mert ami hústestt?l született, az hústest; és ami Szellemtôl fog születni, az szellem”. (Jn. 3, 6-7. Luther.) Ennek az új lénynek, ennek a titokzatos mennyei magzatnak egyetlen tápláléka: az Ige.

Az Igére van szüksége, hogy kifejlôdjék, növekedjék, minden szükséges életszerve kialakuljon, hogy életképes csecsemôként megjelenhessék abban a más élettörvényû másik világban, amikor az idô betelik, mikor ”a régiek mind elmúlnak, mikor újjá lesz minden”, mikor új ég és föld alakul az Isten szavára (Jel. 21. II. Pét. 3, 13.), 11 az újjá születéskor (Luther szerint: Wiedergeburt, míg az elôbbi: von neuern geboren), mikor az embernek Fia beül az Ô dicsôségének királyi székébe” (Mt. 19, 28.) A mennyei magzat táplálkozási képessége: a hit, Istentôl nyert kegyelemajándék, melyet megád mindenkinek, csak nem fogadja el mindenki; az elvetélések nem Isten akaratából vannak!

Isten nem kívánja a bûnös halálát, hanem azt akarja, hogy a bûnös megtérjen az ô gonosz útjáról és éljen. (Ez. 18, 23. 32.) Nem titok ez, kijelentette Isten már réges-régen, és nem szûnt meg újra és újra figyelmeztetni rá minden embert. Mikor a Sátán megkísértette az Urat, elôször is a kenyérrel kísértette meg, csak a testi kenyérre igyekezvén figyelmét fordítani. De Jézus mindnyájunk okulására így felelt neki: "Meg van írva (V. Móz. 5, 3.), hogy nem csak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden igéjével”. (Lk. 4, 4.) Táplálnunk kell a testet, és kérni kell a hozzávaló táplálékot, de hát a test táplálását −úgy látjuk− senki sem felejti el, azonban a vele kapcsolatos kérést és hálaadást annál inkább. Táplálnunk kell a lelket is, de meg kell tudni válogatni a táplálékát, és nem ocsmányságokkal, trágárságokkal, erkölcstelen irodalommal és filmekkel, istentelen áltudományossággal, jazz-muzsikával, szektáriánus ôrjöngésekkel, stb., stb., ezekhez hasonló hitvány és mérgez? táplálékokkal. De fôleg és mindenekelôtt táplálni kell a szellemet is, de nem a Sátán mérgezett eledeleivel: spiritizmussal, mágiával, mindenféle zagyva "szellem-búvárkodással”, hamis bibliatanításokkal, anyag-elvûséggel (materializmus), és ezekhez hasonló dolgokkal, mert ezek halált nemzenek; hanem táplálni kell a szellemet az egyetlen Istentôl neki szánt táplálékkal, Istennek minden igéjével: a tiszta és hamisítatlan evangéliummal, mely az Isten beszéde, Ige, hirdetett ige, melyet, hallgatni kell füllel és szemmel; a mennyei kenyérrel, mely az égbôl szállott alá, hogy életet adjon. Ige. Ki kezdetben volt az Istennél, Isten volt az Ige, Aki által minden lett, ami lett, az az Ige, Aki hústestté lett, és közöttünk lakozott (Jn. 1,1- 2. 14.) (Mt 28, 20.) Ez az igazi és életet adó egyetlen szellemi táplálék, ezért imádkozzunk, ezt kérjük, és adatik nékünk, ne a veszendô eledel után törjük magunkat, hanem azért az eledelért amely megmarad az örök életre, amelyet az embernek Fia ád majd nékünk. (Jn. 6,27.)

Az Isten kegyelme, az élet, "megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által. Aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangélium által." (II. Tim. 1, 10.) Ez az evangélium pedig így szól: "Én vagyok a feltámadás és az élet; aki hisz énbennem, ha meghal is él; és aki csak él és hisz énbennem, soha meg nem hal!" (Jn. 11,25-26.).

Olvassuk csak el nagy figyelemmel az Úr Jézus Krisztusnak a gondviselésrôl mondott kijelentését Mt. 6, 25-34. és Lk. 12, 22-32. verseiben, és vessük össze a Ján. 6, 22-59. verseiben az igazi mennyei kenyérrôl mondott kijelentésével, nem felejtvén el Máté 24, 35. versében található kijelentést, és helyesen fogjuk használni a negyedik kérést!

 

7.   Az ötödik kérés: És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak, akik ellenünk vétkeztek!

A Sátán két fegyvert kovácsolt magának: az "állítás" kardját, mint támadó fegyvert, és a "tagadás" pajzsát, mint védelmi fegyvert. Az Isten is felfegyverezte az övéit, nem állanak fegyvertelenül a Sátánnal és az Ô angyalaival szemben. Istentôl készített fegyverzettel látta el ôket, kezükbe adván a legkiválóbb szellemi fegyverzetet: "a hitnek pajzsát, amellyel ama Gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok" és a "Szellemnek kardját, ami az Isten igéje". Sôt ezeken felül még adta a szellemi fegyverzet teljessé és tökéletessé tételére: az "igazságot" ágyékvédô övedzôül, az "igazságosságot" mellvédô páncél-képpen, a "békességnek evangéliomát" lábszárvédô páncélzatul és az "üdvösség sisakját" fôvédô sisakként. (Ef. 6, 11-18.) Amint látjuk. Isten alaposan felvértezte az Ô harcos vitézeit, és így nem lepôdhetünk meg rajta, ha a Sátán, mikor szorul a kapca, kardjával védekezik is, pajzsával ütéseket mérve támad is, és így hadakozik. Elkeseredetten harcol, amin nem csodálkozhatunk, mert ô azt hiszi, hogy az életéért harcol; nem hiszi, hogy ô már megítéltetett, az ítélet kimondatott felette: Halál! A Sátán kardja kétélû; állítja, hogy ô a világosság angyala, és állítja, hogy ô legyôzhetetlen, ki állhatna neki ellene? (II. Kor. 11, 14. és Jel. 13, 4.) Pajzsának is két oldala van: letagadja az Istent a mennybôl, emberimádatra buzdít; és letagadja önmagát, és vele a vétket és bûnt. (Jel. 12, 9. 17. és Róm. 1,18-32.)

Hiába mormolja ajkunk az ötödik kérés szavait, ha még cimborálunk a Sátánnal, aki a hazugság atyja (Jn. 8, 44.), és engedjük magunkat tôle elhitetni, hogy talán nem is vagyunk mi olyan bÛnösök, mint ahogyan a Biblia ijesztget bennünket; mondjuk ugyan az ötödik kérést, mint betanított papagájok, de nem hiszünk vétkes voltunkban, vagy csak szájjal, testben, vagy esetleg felajzott lelki feszültségben lélekben, de nem szellemben és igazságban imádkozunk a leggyakoribb esetben, de nem is használ az így semmit. Amit Istentôl kérünk, azt kérjük hittel, mit sem kétkedve; ne is remélje a hitetlenkedô és kételkedô, hogy kap valamit az Úrtól. (Jak. 1, 6-7.) Elsôsorban is hinnem kell, hogy van vétkem, hogy Isten elôtt bûnös és büntetésre méltó vagyok, bizonysága ennek, hogy uralkodik rajtam a bûn zsoldja: a halál. "Ha azt mondjuk, hogy nincsen bûn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mi bennünk!" (I. Jn. 1, 8.) Nincsen ugyanis ember, aki ne vétkeznék. (I. Kir. 8, 46.) Egyedül Jézusban nem találtatott bûn! Olvassuk csak el Róm. 3, 10-18. verseit, majd kiábrándít bennünket a nagy önbecsülésbôl−ha hiszünk az igének...

Ne hígyjünk a Sátán bûnkozmetikájának sem, mikor a pajzsával akar fejbevágni bennünket, hogy elkábultan azután leszúrhasson. Ilyen bûnkozmetika, mikor ugyanazt a bûnt a szánk íze szerint különbözô nevekkel elkendôzi. A hetedik parancsolat: Ne lopj! Elég rövid és tömör. Nézzük, hogy kendôzi ezt el a Sátán: a kis gyermek csak "csen", a diák "elvesz valamit", vagy "talál", az egyszerû ember "lop", a jobb családból való "eltulajdonít", a magas állású "sikkaszt", az egész magas polcon ülô csak "ügyesen panamázik"... Ugye, milyen ügyes? és milyen nyugodt lélekkel morzsolhatja a templomban esetleg f?helyen ül? ügyes panamista az Úri ima kéréseit, egyáltalán nem tartva véteknek "ügyes gazdasági tevékenységét". Az csak nem bûn, hogy ügyes?...

A másik nagy akadálya annak, hogy ima legyen ajkunkon az ötödik kérés, hogy nem hiszünk a megbocsátás szükségességében. Pedig az Úr Jézus Krisztus is olyan fontosnak tartja ezt a feltételt, hogy közvetlenül az Úri ima után, szinte szorosan hozzácsatolva az Ámen-hez ezt mondja: "Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ô vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ô vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket!" (Mt. 6, 14- 15.) Ebben válik igenné és ámenné a számunkra az Úri ima, ez jelenti számunkra Krisztust, a megváltást, az örök életet, az üdvösséget. Ne feledjük el, hogy a mi Szószólónk az Atyánál az igaz Jézus Krisztus. És Ô az engesztelô áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mieinkért, hanem az egész világéért is". (I.Jn.2,2.) Nem pályaudvari csokoládé-automata az Isten szeretete, hogy fent bedobok egy betanult ima-szólamot, lent meg kiesik a bûnbocsánat; az Isten igazságossága nem ismer ilyen bárgyúságot, a Sátán ezt csak bárgyú emberekkel hitetheti el. Az Isten igazságossága a bûnökért váltságot követel, "vérontás nélkül nincsen bûnbocsánat!" (Zsid. 9, 22.) Azért jött a Fiú, hogy Ô adja az Ô életét váltságul sokakért. (Mk. 10, 45.). A mi bûneinket maga vitte fel testében a fára. (I. Pét. 2, 24.) A mi váltságunk, azaz bûneinknek bocsánata az ? vére által van. (Kol. 1, 14.) Nem eldarált varázsigékért, hanem Krisztus drága véréért bocsáttatnak meg a mi vétkeink −ha hiszünk Ôbenne, és az Ô vérének bûntörlô erejében−, ha hittel kérjük, tehát szellemben és igazságban, bûneinknek bocsánatát, és ha hittel engedelmeskedünk a mi Megváltónk szavának, és szívbôl (Mt. 18, 21-35.) megbocsátunk mi is, akár hetvenszer hétszer is!

 

8.   A hatodik kérés: És ne vígy minket kísértésbe!

"Boldog az az ember, aki a kísértésben megáll, mert mint kipróbált, elnyeri az életnek koronáját, melyet az Úr megígért azoknak, akik Ôt szeretik. Senki ne mondja, ha kísértésbe kerül, hogy az Isten kísérti Ôt. Mert az Isten senkit?l sem kísérthet? gonoszságra, és ? nem kísért senkit. Hanem mindenki úgy kerül kísértésbe, hogy a saját vágyaitól csalogatva és ingerelve kerül bele. Azután, ha a vágy megfogant, megszüli a bûnt; a bûn pedig, ha teljességre jutott, megszüli a halált." (Jak. 1, 13-15. Luther ford..) Mindenekel?tt ezt kell leszögeznünk, ha a hatodik kéréssel helyes értelemben akarunk foglalkozni. Általában sokféle helytelen felfogás kering az emberek között a hatodik kéréssel, és magával a kísértéssel is kapcsolatban. Amint a bevezet? igéb?l láthatjuk, a kísértés és bûn nem azonos fogalmak, ahogy sokan szeretik összekeverni. Alvégi Julcsa számára még nem b?n az, ha Felvégi Jóska bekopog éjjel az ablakán, ez csak kísértés; a b?n ott kezd?dik, mikor Julcsa leányzó beengedi az ajtón, vagy az ablakon a Jóska legényt. Nem az a b?n, ha a Sátán körülöttünk settenkedik és be-bekukucskál a szívünk ablakán, ez csak kísértés; ha mi megnyitjuk a szívünket neki és Ôt engedjük be, nem azt, aki régen vár a bebocsátásra, és régóta mondja: "Ímé, az ajtó el?tt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ? énvelem."(Jel. 3, 20.); ha mi a Sátánt bocsátjuk be azon az ajtón, melyen csak belül van kilincs, ez már nem kísértés, hanem ez a b?n, ebb?l születik a halál. Ha nem üresen és felcicomázva állana a mi szívünk, ha volna állandó lakója a Krisztus Jézus személyében, akkor nem nyílnék meg az ajtó a Sátán el?tt. Azt a készséget kérjük számunkra tulajdonképpen a hatodik kérésben, hogy a hit ereje nyittassa meg velünk a szívünk ajtaját az élet Királya el?tt, hogy ? lakozzék a mi szívünkben a hit által. Nem titok az, hogy az ördög körülöttünk settenkedik; régen figyelmeztet rá bennünket az Isten üzenete: "Józanok legyeket, vigyázzatok! Mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán járkál körülöttetek, keresvén, akit elnyelhessen. De ti álljatok neki ellen, szilárdan a hitben, tudva azt, hogy ugyanazok a szenvedések történnek a világban lév? testvéreiteken is.” (I. Pét. 5, 8-9.) Nem kétségbeesni kell ezen, hanem szinte örvendezni; mert igen jó jel az, ha az ördög nem alszik mellettünk. Akkor alszik ugyanis, ha a dolgát jól végezte, nyugodtan pihenhet, biztos zsákmánynak tekint bennünket a hálójában. Ha a hitet látja ébredezni, ha szökést szimatol a hálóból, azonnal talpra szökken, és elkezdi a kísértés munkáját. Mert ? csak kísért, a b?nt ellenben mi követjük el, nem az ördög; mit?lünk is kéretik majd számon.

A Sátán nem ostoba, s?t igen "okos", eszes, csak éppen nem bölcs. Ahogy manapság mondják, "nagyvonalúan" m?ködik, nem pazarolja a puskaporát apró-csepr? "tyúk-pörökre". Harcot indított a paradicsomban Isten ellen, és ez a harc ma is áll. Minden háborúnak a kiinduló pontja a Sátán hadüzenete Isten ellen, mikor hazugsággal, csalással kicsinyes féltékenységgel vádolta meg az Istent az asszony-ember el?tt, aki hitelt adott neki, és az ? pártjára állt, az ? szavának hitt, pedig nem felejtette el az Isten szavát, hibátlanul felmondotta a leckét... A Sátán tudja, hogy ki az Isten, retteg is t?le (Jak. 2, 19.), mégis hadakozik ellene, mert ravaszságában, önerejében bízik: ezért nem bölcs.

Okosságánál és kit?n? biblia-ismereténél fogva gyökerénél fogja meg a kérdést, hogy Isten gyermekeit a mennyei örökségükt?l elüsse, és saját népévé, a pokol lakosaivá, saját katonáivá tegye. ? tudja, hogy való igazság, megmásíthatatlan tény az, amit olyan sok ember nem tud hinni: "Aki hisz a Fiúban, annak örökélete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, az nem látja meg az életet, hanem az Isten haragja marad rajta". (Jn. 3, 36.) Azt is tudja és hiszi is, hogy "úgy szerette Isten a világot, és nem másképpen, hogy az ? egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ?benne, az el ne vesszen, hanem örök élete legyen". (Jn. 3,16.) "Aki hiszen ? benne, az el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében". (Jn. 3, 18.) Mindezeket a Sátán nagyon jól tudja, és nem nagyon vesztegeti az erejét másra, minthogy elvegye vagy meghamisítsa az emberek között a názáreti Jézus Krisztusban való hitet. Vagy azt hiteti el, hogy nem a názáreti Jézus a Krisztus, az Isten Messiása, vagy ravasz kerül? utakon az igaz Jézus Krisztus tekintélyét és az Atyától nyert hatalmát akarja beszennyezni és sárba rángatni; vagy pedig hamis krisztusokat és hamis prófétákat szabadít a világra, hogy ezekben higyjenek, és az igaz Krisztust, és a Benne való hitet elveszítsék, vagy maguktól eldobják az emberek. Nem veszik észre a Sátántól megvakítottan, hogy mikor a Krisztusban való hitüket elvetik, akkor a saját életüket vetik el, az üdvösségüket adják el esetleg egy tál lencséért, címért, rangért, múló hatalomért.

Egyetlen er?sségünk minden kísértésben, hogy Isten mellettünk áll, és ád er?t és kimenekedést (I. Kor. 10, 13.), hadakozik értünk és gy?z! (II. Pét. 2, 9. 1. Jn. 3, 8. Róm. 16,20.)

 

IX.   A hetedik kérés:  De szabadíts meg minket a gonosztól.

"?rizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, akik juhoknak ruhájában jönnek hozzátok, de belül ragadozó farkasok. Gyümölcseikr?l ismeritek meg ?ket!... " (Mt. 7, 15.) "Azután láték más fenevadat felj?ni a földb?l, akinek két szarva volt, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szólt, mint a sárkány; és az el?bbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az els? fenevadat... " (Jel. 13, 11-12.) Ha figyelmesen végigolvassuk a soron következ? 13-18. verseket, mindjárt világosan fog állani el?ttünk a hatodik kérésnél mondottak alapján, hogy merr?l fenyeget a közvetlen veszély, és mire kell, hogy irányuljon a hetedik kérésnél a segélykér? fohászunk.

A Gonosz támadásai igen agyafúrt haditervek szerint történnek, az ostromágyútól a titkon öl? méregig, vagy bacilus-háborúig minden eszközt felhasznál nyugalommal, hogy végcélját elérje. Ahol megfelel a durva eszköz is, ott nem pazarolja a finomabb harci eszközöket, de ahol a durva, vagy nyílt támadással kudarcot vall, ott el?veszi a legfurfangosabban kiagyalt harci eszközöket, és a titkon való alattomos harcmodort. Ahol reményét látja, ott anyagi jólét kecsegtetésével dolgozik, pénzzel, és ezzel járó vélt hatalommal ejti t?rbe az áldozatát: "Akik meg akarnak gazdagodni, kísértésbe meg t?rbe, és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik. Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hitt?l, és magokat általszegezték sok fájdalommal". (I. Tim. 6, 9-10.) A Sátán is tudja, hogy "könnyebb a tevének a t? fokán átmenni, mint a gazdagnak az Isten országába bejutni," (Mk. 10, 25.) Akinél a gazdagság még olyan kísértést jelent, aminek nem tud ellentállani, annál a hetedik kérés tulajdonképpen a szegénységért való könyörgés. Vajon hányán hagyják erre ijedten abba az Úri ima további imádkozását?...

Ahol ez az aránylag durva módszer nem eredményes, ott a Gonosz valamivel finomabb harci eszközöket vesz el?. A lelkiekre veti magát. A tudomány jelmezében istentelen anyagelv? áltudománnyal tömi meg az áldozat fejét, aki erre mindent "ért", mindent "tud", de semmit sem "hisz"! Hiszem, amit látok! mondják ezek a világi-bölcsek, mintha kellene oda hit már, amit amúgy is látok; hiszen a hit éppen a nem látott dolgokról való meggy?z?dés. (Zsid. 11, 1.) Az ilyen ember már csak akkor tudna hinni Krisztusban, ha el?bb üdvözülne, hit által hát nem üdvözölhet az ilyen ember. Ezeknél a hetedik kérés tulajdonképen arra irányulna, hogy Isten vegye el az eszüket, mert ott fészkelte be magát a Gonosz, és ?k nem akarnak t?le megválni. Ha olyanok tudnának lenni, mint egy kis gyermek, elfelejtvén a nagy tudományukat, ha le tudnák taszítani a saját eszük bálványát, akkor megmenekedhetnének. Vájjon hányán hagyják erre abba az imádkozást?

Akit már itt nem tud megfogni a Gonosz, azt az "önigazság" hálójával ejti t?rbe, kicseréltetvén velük a Krisztus igazságát, a golgotái áldozat érdemét a saját igazságukkal, a saját érdemükkel. A menny felé törekv? emberek "jóvátétellel," vagy "vezekelni" akarással, esetleg a halállal, az életük felajánlásával akarnak fizetni Istennek belép?díjat, mintha Krisztus áldozata nem lenne elegend?, még nekik kell azt valami ráadással kipótolni, hogy az Isten se panaszkodhasson, hogy ingyen veszi mindenki a kegyelmet. .. A megátalkodottan megszorult vízikerék, ha hosszú id? munkájával végül rendbe hozták, vajon pótolhatja-e az állása alatti mulasztásokat, hasznosíthatja-e a közben elrohant víztömegnek ki nem használt erejét, ami állandó kötelessége, vajon hogy teszi jóvá az elmulasztottakat? Talán "vezeklés"-képen elmegy vándorútra, hogy visszahordja a tengerb?l a kihasználatlanul elfutott patak vizét? Vagy hogyan fizet valaki adósságot a más vagyonából? Hogy fizethet valaki a halálával, mikor az élete nem az övé? Semmi sem az övé. A múlt már nem az övé, a jöv? még nem az övé, a jelen pedig olyan elméleti határ, mint a Földön az egyenlít?; egy ezred milliméterrel t?le jobbra, vagy balra már "mellette" van, hol van hát maga az egyenlít?? Az elmúlt másodperc már múlt, a következ? még csak jöv?, mi hát a "jelen"? Mib?l akar fizetni az adós, mikor minden az Isten kezében van? A Sátán is jöv?t ígér az embernek, ha nem vesztegeti el a percet; aki hallgat a Gonoszra, nem is vesztegeti el, "ügyesen leszakasztja minden percnek a virágát", csak közben az örök életét vesztegette el. Sikert kínál a Gonosz az örökélet helyébe, és sokan belemennek ebbe a rossz cserébe.

A legagyafúrtabb fegyverei azonban a Gonosznak a szellemi harci eszközök. Meghamisítja a keresztyénséget, és valami értéktelen utánzattal csapja be az embereket. Vagy kicseréli a formát a lényeggel, és díszes üres tálat ad az éhes elé étel helyett, vagy esetleg hamisított, tápérték nélküli ételeket ad bele; vagy túl lódítja a Krisztust keres?ket a célon, vagy háttal állatja ?ket Elébe, hogy eltakarják ?t, vagy betaszigáltatja Krisztust a saját "híveivel" a templomba, esetleg még ott is egy kis csukott szekrénybe, hogy ott akkor kereshessék fel ?t, amikor éppen tetszik, de kint a világban, a hétköznapi életükbe ne avatkozzon bele, azt ?k maguk akarják "okosan" berendezni. Aprópénzre váltatja fel a "keresztyénséget", állás, nagyobb jövedelem, jobb üzleti forgalom, és nagyobb haszon szerzésére; okmányokkal nyugtatja meg a lelkiismeretet, ha imitt-amott még megmozdulna, hogy íme, ország-világ bizonyítja, hogy mi mégis "keresztyének" vagyunk, christiánusok. Krisztus nevér?l nevezettek... Szabadíts meg minket a gonosztól..."


ÁLLJ!  KI  VAGY?

írta: Ágoston Sándor 

A magyar bibliai szóhasználat megmagyarázhatatlan módon elveszítette a ”SZELLEM” fogalmát, és azt a ”LÉLEK” szóval helyettesítette, de a ”lélek” szót eredeti értelmében is megtartotta. (A Károli fordítás pl. a ”szellem” szónak csak egyetlen helyen kegyelmezett: az I.Kor.15,45-ben.). A világ minden nyelvén megtartották ezt a fogalmat, hiszen itt nem kicsirôl van szó, mert az eredeti görög szöveg szerint: ”Isten szellem” (és nem ”lélek”) Ján. 4,24. A Biblia ”Szent Szellem”-rôl (Holy Ghost, Heiliger Geist) beszél, és nem ”Szent Lélek-rôl”. (Holy Soul, Heilige Seele.) E kis munka megkísérli, a többi között, helyreállítani a Biblia eredeti szóhasználatát, s idézeteiben ragaszkodik az eredeti görög szöveghez.

El?ljáróban: Ha az ember egy igen-igen hosszú, nyílegyenes út közepetáján áll, akkor az út mellett egyenlô távolságokban álló oszlopokat, vagy a lámpák fényét a távolság növekedtével arányosan mindig sûrûbben és sûrûbben állóknak látja. Ez a távlati kép. Evilág kezdete és a vég ilyen távlati képnek t?nik a mi szemünkben, akik benne vagyunk evilágban, akik itt élünk a ”mában”. A Bibliánk kezdô és befejezô 3-3 fejezete – a ”tegnap” és a ”holnap” dolgainak leírása – ilyen egészen összesûrûsödött képet mutat, szinte egybefolyik. Pedig az oszlopok távolsága az út végén is olyan, mint a közepén! Ha jobban meg akarjuk különböztetni a távoli oszlopokat, kissé oldalt kell mennünk, hogy a ”rálátás” jobb legyen.

Aki ezt a kis ismertetést nyugtalanság nélkül akarja végig olvasni, az lépjen le kissé a kitaposott útról, tegye félre az eddig tanultakat, és próbálja meg más szemszögbôl nézni a már ismertnek vélt képet: a teremtés történetét. Nem oktató szándékkal íródott, ami itt le van írva, nem azon az úton akar vezetni, hogy tudjunk, hanem, hogy higyjünk.

Az iránytû nagyon hasznos szerszám, de annál megbízhatóbban mutatja, hogy merre van az északi irány, minél közelebb járunk vele az egyenlítôhöz. Attól sem lesz senkinek jobb tájékozódó képessége, ha lenyeli az iránytût. A mi életútunkon a Biblia az iránytû, de az sem tudásra, hanem hitre akar vezérelni! Tartsuk meg a tudás tekintetében a kellô távolságot, amit maga a Biblia szab elénk, és ne akarjunk túl közel merészkedni Istenhez, mert eléget minket az ? szentsége. Le se nyeljük a betût, mert a betû megöl, a szellem az, ami éltet.

Okvetlenül keressük meg és olvassuk el a Bibliában a szövegben idézett helyeket, és azok környezetét is gondosan nézzük meg!

MOTTO:

Az Úr letekintett a a mennybôl az   emberek  fiaira, hogy meglássa, ha  van-é értelmes, Istent keresô?

Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.

                               Zsoltár 14, 2-3. 

ÁLLJ!  KI  VAGY?

Igen gyakran szegezik nekünk ezt a kérdést, és ez azok közül a kérdések közül való, melyre választ kell adnunk. Igaz, hogy az ember elég könnyen el szokta intézni erre a kérdésre a válaszadást. Egyszerûen hivatkozik rá, hogy tagja a világ legnépesebb családjának, az ÉN családnak. Mert ha bezárt ajtó mögül, vagy sötét éjszakában felhangzik a kérdés: Ki az? Ki vagy? A legtöbb ember gondolkodás nélkül rávágja a feleletet: ÉN! De annyi ilyen ÉN csemete futkároz a világban, hogy a kérdezô semmivel sem lett okosabb a megadott válasz után sem, hogy tulajdonképpen ki is a kérdezett. Következik hát az újabb kérdés: Ki az az ÉN? – Én, Kovács János vagy – Én, Horvát István. – Hát tudsz-e lovat patkolni, Kovács? – Nem tudok, mert szabóságot tanultam – feleli a kérdezett. – Hát akkor miért vagy Kovács? – Vagy a másik esetben megkérdik: Hát te horvát vagy? Nem, hanem magyar – feleli a kérdezett. Hát akkor miért vagy Horvát? Így sem lettünk hát okosabbak, hogy ki a kérdezett.

Na, majd a ”tudomány”! Az majd megmondja félreérthetetlen világossággal, hogy ki vagy te. Kiállítja rólad a hivatalos bizonyítványt: ”A kérdezett egyed a gerincesek családjába tartozó, két lábon járó emlôs; szerkezetére nézve szilárd csont-vázrendszerre felépített lágyabb szövetek összessége, nevezetesen izom, bôr, ideg, vérér, szív, máj, lép, vese, tüdô, stb. szervekbôl összeállítva, sejtrendszer szerint. Sejtjeinek száma: 30,000.000.000.000,  azaz Harmincbillió. Olvashatatlan aláíró, s.k.” Így az anatómus. Jó is egy ilyen bizonyívány, legalább tudja az ember pontosan, hogy ki ô. Csak az a baja ennek a bizonyítványnak, hogy egy 75-80 kg-os disznóról, ha kétlábon járásra megtanított cirkuszi példány, szóról-szóra ezt a bizonyítványt lehet kiállítani. Gibbon-, gorilla-, vagy orangután majom cirkuszi betanítás nélkül is, hétköznapi tudományával is kiérdemel egy ugyanilyen szövegû bizonyíványt. Valami különbségnek mégiscsak kell lenni közötted, a disznó, meg a majom között? Vagy nem? Igaz, hogy néhány hetes embrió állapotában a ”tudomány” sem tud kimutatni valami felt?n? különbséget e három között.

No, nézzük, mit mond a vegyész? Nála az ”összetétel” a fontos. A vegyész hivatalos bizonyítványa így néz ki: ”A vizsgált, ill. kérdezett egyed  75 kg. brutto súly mellett kb. 50 kg. vizet és 25 kg. szilárd alkatrészt tartalmaz. Vegyelemzés szerint 29 elemb?l áll és pedig: Oxigén 40 kg., Carbon 20 kg.,  Hidrogén 7 kg.,  Nitrogén 3 kg., Calcium 2 kg., Foszfor 1 kg., Cl 200 g., S 175 g., Na 150 g., K 100 g., F 75 g., Mg 50., Fe 5 g., Si 3 g., Mn 3 g., Al 1 g., Jo 1 g., Cu, Pb, Zn, Br, és még 8 féle elem nyomokban. Még olvashatatlanabb aláíró, s.k.”  Így a vegyész. Jó egy ilyen bizonyívány, igen jó és pontos, csak az az egy baj van vele, hogy ha ezeket az anyagokat összevásárolom a kereskedésben vagy $ 2,21-ért (1940-es évek szerk.), és egy ládába rakva beküldöm a vegyész mûhelyébe, szóról-szóra ezt a bizonyítványt fogom kapni a láda tartalmáról, és nem marad más számomra, mint 28 elembôl valahogy igyekezzem egy erôs kötelet fonni, és a 29.-re, a vasra – talán egy szög kitelik belôle – felakasszam a bizonyítványt, miután önmagamat már felhasználtam kötélnek és szögnek. Valami különbségnek mégiscsak kell lenni közötted és egy láda vegyszer között? Vagy nem?

Ki vagy hát? Egy okos ember; a legértelmesebb a földi teremtmények között. Érted-e, hogyan lesz a hernyóból lepke? Tudod-e, hogy te magad hogyan és miképpen vagy? Érted-e, hogy a kertedben termett paprika erôs, a mellette termett dinnye meg édes? Miért lesz a varjútojásból varjú, a szarkatojásból szarka? Mi a fény, a hô, a mágnesség, a villám? Tudod-e, érted-e? Ha nem, hát akkor hol a nagy ”okosságod”? Technikai ügyességed van – mondod – búvárhajó, repülôgép, rádió, TV, ûrhajó, ... az ember mindenre képes! Építs hát egy olyan tornyot, ami arányos legyen méreteiben és teherbírásában egy szalmaszálhoz. Kelts ki egy hét alatt egy tyúktojást. Növeld meg a termetedet egy arasszal. Ugorj a testmagasságod háromszázszorosára, mint a bolha képes. Határozd el, hogy fiad vagy leányod szülessék, és vidd véghez, mint a kis méhecske. Gondold, hogy már az egész földkerekség uralkodója vagy, és parancsold meg, hogy tavasszal ne zöldeljen a fû, ne rügyezzen a fa; parancsold meg, hogy az anyák évente kétszer szüljenek, és pedig fiakat, mert katonákra van szükséged. Vajjon véghez tudod-e vinni? Ki és mi vagy hát?

Ha te nem tudsz választ adni, hát hallgasd meg Istent, mit mond rólad ?. ? tudja, ki vagy, mi vagy. Hidd el, hogy ? tudja, sôt csak ? tudja! A Bibliában, az ? beszédében ki is jelenti. Figyelj csak a szavára! Amint meg van írva: ”Nincsen csak egy igaz is; nincs, aki megértse, nincs, aki keresse az Istent. Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek ...” (Róm.3, 10-18; 23; 5, 12.) Útálatos és megromlott az ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet, meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt (Ef.4,22.),. (Jób 15,16). Tisztátalanságnak, hamisságnak, bûnnek szolgái (Róm.6,17.19.), akik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek (Lk. 1,79). Természet szerint haragnak fiai (Ef.2,3.), reménység és Isten nélkül valók (Ef.2,12.), átok alatt vannak (Gal.3,10.), Isten haragja alatt lévôk  (Ján. 3, 36.).